Ismerkedjen meg közelebbről az e-cigivel, másnéven elektromos cigarettával

ecigi3Az Interneten cikkekben, sőt webáruházakban is találkozott már az elektromos cigarettával. De még nem jutott el a rendelésig, csak eljátszott a gondolattal, hogy talán elektromos cigaretta segítségével sikerülhet leszoknia a cigizésről. Néhány különbség az elektromos cigi és a hagyományos cigi között: az e-cigarettával, amellett, hogy hogy megőrizzük a dohányzás illúzióját, nem mérgezzük magunkat és a környezetünket, a fűst káros anyagaival, mert az e-liquid párája, ami a füst illúzióját nyújtja, tulajdonképpen vízgőz. Ez egy akkumulátor és egy fűtőszál történik, ami az e-liquidet felmelegíti. Az e-liquid nem csak a „füstért” felelős, de az aromáért is, sőt igény szerint nikotint is kevernek bele. Amikor beleszippantunk az elektromos cigarettába, a keletkezett párának kellemesen aromásított íze van. Csak rajtunk múlik milyen aromájú utántöltő folyadékot, azaz e-liqudet választunk, akár nikotintartalommal, akár nikotinmentesen. Érdemes olyan helyen vásárolni először, ahol lehetőséget adnak az aromák kipróbálására. Nagyon fontos, hogy a garancia mellett, az elektromos cigaretta készülékének szervizelése is megoldott legyen.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>