Otthoni kávéforradalom

„Milyen kávéfőzőt vegyek otthonra?” Biztos vagyok benne, hogy szinte minden háztartásban elhangzott már ez a kérdés. Nagyszüleink korában ez még nem volt ennyire bonyolult. Gyakorlatilag egyetlen egy opció volt, a jó öreg kotyogós. Ehhez gyakorlatilag csak három dolog kellett. Egy kotyogós kávéfőző, darált kávé, valamint víz, no meg persze egy tűzhely. Annak ellenére, hogy ez a régi iskola, ma ismét kezdi fénykorát élni, tömeges mennyiségben kerülnek eladásra az új gyártású, de ugyanazon elven működő olasz kotyogósok. Az egyszerűségnek persze hátrányai is vannak. A kávé gyakran megég, zaccos marad, a víz pedig többnyire túlságosan átforrósodik. Jó hír lehet azonban, hogy még saját kategóriájában a legjobb modellek árai sem nagyon haladják meg a tízezer forintot.
Hogy az egyszerűségnél maradjunk, van lehetőségünk kapszulás kávéfőző használatára is. Ez egy viszonylag újkeltű dolog, egyszerűen behelyezzük a kapszulát a gépbe, majd egy gombnyomás után már folyik is a friss kávé. Előnye, hogy nem kell darálással, vagy méregetéssel időt töltenünk, egyetlen feladatunk az előbb említett behelyezés és gombnyomás. Az azért egy örök alapelvnek mondható, hogy a legjobb dolgokat sosem egyszerű megszerezni, vagy elkészíteni, így erre a kávéra sem igaz, hogy verhetetlen lenne.
Apróbb alkategóriákra lehetne bontani az úgynevezett karos kávégépeket, de ennyire részletekbe ez esetben nem érdemes belemenni. Az eldönthető természetesen, hogy beépített darálóval, vagy anélkül szeretnénk-e ebben a kategóriában vásárolni, ahogy az is, hogy van-e igényünk habos tejjel inni a reggeli kávét. Ahogy sok másra, így a kávéfőzőkre is igaz, hogy a drágább ár általában jobb minőséget is takar, de nem árt utánanézni az egyes márkák kínálatának sem.
A határ a csillagos ég, ez igaz az árra és a minőségre is, pár százezer forintból akár soha többé nem kell máshol kávéznunk, olyan minőségű felszerelést összevásárolhatunk. Fontos azonban az is, hogy egy ilyen gép nagyon időigényes, mind a használatra, mind a karbantartásra tekintettel.
A vásárlás előtt érdemes először azon gondolkodni, hogy személyesen milyen elvárásaink vannak egy otthon elkészített kávéval szemben, majd ennek megfelelően, a megfelelő árkategóriában válasszunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.