120 éves a Mezőgazdasági Múzeum

Konferenciával ünnepli alapításának 120. évfordulóját a Mezőgazdasági Múzeum, egészen pontosan egy
nemzetközi szakmai konferenciával ünnepli alapításának 120. évfordulóját hétfőn a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár.  Mint Estók János, a múzeum főigazgatója a rendezvényen felidézte, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapító okiratát 1896. június 20-án írta alá Darányi Ignác földművelésügyi miniszter. A dokumentum rendelkezett arról, hogy a kiállítótér mutassa be a magyarországi élelmiszertermelést és -feldolgozást, valamint a természet és a kultúrtáj harmonikus egymás mellett élését. Az alapító okirat szándéka szerint az intézmény igyekszik a múlt és a jelen mellett a jövőre is fókuszálni, és beilleszkedni abba az új kulturális szövetbe, amely a múzeum közvetlen környezetében, a Liget Budapest projekt keretében formálódik – emelte ki Estók János, hangsúlyozva, hogy ha a kiállítótér külsőleg és belsőleg megújul, filozófiájában és kiállításaiban egyaránt képes lesz a 21. század kihívásainak megfelelni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is kiemelte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a múzeum története az intézmény születésétől kezdve szorosan összekapcsolódik. A kiállítóhely ma Európa legnagyobb mezőgazdasági szakmúzeuma, amely több százezres gyűjteményével egyedülálló módon jeleníti meg a magyar mezőgazdaság múltját és jelenét – hangsúlyozta a miniszter.Mint mondta, a jövőbe mutató dinamizmus ma is meghatározza az intézmény működését, hiszen figyelemmel kíséri a mezőgazdaság előtt álló kihívásokat, követi az agráriumban zajló változásokat, ráirányítja a figyelmet az aktuális kérdésekre és hatékony válaszokat ad rájuk. Az állandó és időszaki kiállítások mellett a múzeum otthont ad agrárszakmai rendezvényeknek is, amelyek olyan fontos témákkal foglalkoznak, mint például a GMO-mentesség.
 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>